Tíz sztárbarátság a múltból

2018. július 11. 10:06 - subitron


justinryan.JPG

A hírnév sok embert megváltoztat, és gyakran barátságokat is tönkretesz. Az alábbi listán szereplő hírességek azonban kiállták ezt a próbát, legtöbbjük megismerkedése pedig egészen gyerekkorukra nyúlik vissza.

 

William herceg és Eddie Redmayne

william_eddie.JPG

Bár nem maradtak annyira szoros kapcsolatban, mint szerettek volna, ennek ellenére sok közös tinédzserkori emlék köti őket össze. Ugyanabba az iskolába jártak, illetve rögbi csapatban játszottak.

 

Tina Fay és Amy Poehler

tina.JPG

Aligha van erősebb női barátság Hollywoodban az övéknél. A komédia királynői a húszas éviekben találkoztak a színház berkein belül. Tina néhány évvel később New Yorkba költözött, hogy az SNL-t írja (Saturday Night Live), de sikerült meggyőzte Amy-t, hogy később kövesse őt.

 

Nicolas Cage és Sean Penn

nicolas.JPG

1984-ben találkoztak a Versenyfutás a Holddal című film forgatásán. Igaz, nem volt egy zökkenőmentes barátság - na, de melyik az - különösen, amikor Penn Cage fejéhez vágta, hogy borzalmas színész. Viták ide vagy oda, barátságuk évtizedek óta töretlen.

 

Justin Timberlake és Ryan Gosling

ryan.JPG

A kilencvenes évek elején mindketten szerepeltek a Mickey Mouse Club című sorozatban. Volt idő amikor Gosling Justin családjával élt, mert az édesanyjának vissza kellett mennie Kanadába. Bár barátságuk már nem olyan szoros, mint régen, a 2017-es Oscar gálán ez abszolút nem tűnt fel.

 

Matt Damon és Ben Affleck

ben.JPG 

Hollywoodban a legjobb barátokként ismerik őket. Együtt jártak suliba Massachusetts-ben, és a főiskolán közösen dolgoztak a Good Will Hunting forgatókönyvén is, amiért Oscar-díjat kaptak a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. 

 

Paris Hilton és Nicole Richie

paris.JPG

Mindketten a felső tízezerbe születettek. Tudjuk, hogy megy ez itt. Egyik nap még a legjobb barátnőd, aztán a következő alkalommal már meg sem akarod ismerni. Paris és Nicole rácáfoltak erre. Gyerekkoruk óta töretlen a barátságuk.

 

Brooke Shields és Matt Dillon

mattdillon.JPG

A híresztelések ellenére sosem alkottak egy párt. Mindössze a legjobb barátok voltak a nyolcvanas években.

 

John Krasinski és B.J. Novak

kra.JPG

A legtöbben az Office című sitcomban szerették meg a két színészt. Amit viszont kevesen tudnak, hogy egy Little League csapatban játszanak. Krasinski elárulta, hogy B.J.-t csak "Home Run Kingként" emlegetik.

 

Elijah Wood és Macaulay Culkin

elijah.JPG

Mindketten játszottak az 1993-as az A jófiúban. Macaulay Culkin elég viharos időszakon ment keresztül a kétezres évek elején, de Elijah Wood mindvégig kitartott mellette és támogatta.

 

Leonardo DiCaprio és Tobey Maguire

dicaprio.JPG

A két törekvő gyerekszínész egy meghallgatáson találkozott Los Angelesben, ahová mindkettőjüket egyedülálló édesanyjuk kísérte. Barátságuk nem gyengült az évek során, mindig szakítanak időt arra, hogy együtt lógjanak vagy épp kosarazzanak egyet.

 

forrás: throwbacks.com

Ha még több érdekességet olvasnátok a 80-as, 90-es évek filmjeiről, rajzfilmjeiről, játékairól, esetleg listákat vagy ajánlásokat a videótéka rovatban, akkor kövessétek a blogot, valamint a Facebook oldalt,
és az Instát
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetnoise.blog.hu/api/trackback/id/tr1914104703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása